#nemakarásnak

Nem akarásnak nyögés a vége! - mondta a tesi tanárom, miközben egy sulipadba beszorulva küzdöttem az életemért. Emlékszem, hogy végig az volt bennem, hogy ahol a fejem befér, ott én is átférek, és bármi is lesz, ki kell jutnom innen, mielőtt a suligondnok megérkezik egy hatalmas Stihl fűrésszel.
Rendkívül megalázó volt, hogy amíg a többiek sorakoztak és indultak öltözni, én még mindig próbáltam kiszabadulni, de a mellemtől hátra-, a hasamtól pedig előrefelé nem tudtam moccanni. Szeretném azt hinni, hogy azért nem emlékszem rá, hogy végül hogyan is szedték le rólam a padot, mert idestova húsz éve (!!!) történt a dolog, de van egy sanda gyanúm, hogy a traumát próbálja az agyam elrejteni valahova nagyon-nagyon mélyre.

Az elmúlt pár napban egy csomószor jutott eszembe ez a történet, és annak minden egyes kis momentuma: ahogy a tanár nyakában megcsillan a síp, az a hasfájás, amit a megaláztatás miatt éreztem, a többi gyerek nevetése. Hogy egy hatalmas lúzernek éreztem magam, és hogy én igenis akartam és mindent megpróbáltam, de egyszerűen nem ment.

Az edzések közben mostanában sokszor visszaköszön ez mondat. Valahonnan hátulról felsejlik, és nem hagy nyugodni. "Nem tudsz felugrani a dobozra!? Nem akarásnak nyögés a vége!" "Nem tudsz egy épkézláb burpee-t megcsinálni!? Nem akarásnak nyögés a vége!" "Még mindig 88 kilón stagnálsz!? Nem akarásnak nyögés a vége!" A legutóbbi crosstraining edzésen majdnem elsírtam magam, mert a csoportban, ahol azért leszögezném, hogy csak kigyúrt faszik voltak, azt éreztem, hogy messze a legbénább vagyok. Hogy amikor hirtelen észbe kaptam, hogy "anyám, de király csaj vagy, hogy a mellkasodig felhúztad a térded!", oldalra néztem, és a csávó nem a mellkasában, hanem a saját arcában térdelt!!! Amikor mindenki más húsz kilókkal tolt ki - mit húsz, negyven!!! - én tizenötnél az agyam eldobtam.
A nővérem múltkor azt mondta, hogy ilyenkor ne essek kétségbe, mert csak az agyam és a testem gyárt kifogásokat az edzés ellen. Úgy döntöttem, ma a józan eszem ellen fogok játszani, és 100%-ra tolok egy stabilityt.

Amúgy vannak jó híreim is, legalábbis a saját magam számára.
1) Az edzések elkezdése óta egy nadrágméretet mentem össze.
2) Még mindig csak csicska három kilót fogytam, de bízom benne, hogy szeptemberig meg lesz a maradék tíz.
3) Már be tudom kötni a cipőmet úgy, hogy ülök!!!
4) Majdnem tudok három szabályos fekvőtámaszt csinálni.

*

* ezen a képen hazudok, nem voltam ilyen vidám.