#2

Mindenki emlékszik azokra a torna órai mondatokra, amiket, ha kimondott a tanár, az osztálynak egyszerre szorult össze a gyomra. Gondolok itt a "Ja, és ne felejtsétek, hogy jövő héten Coopert futunk!" vagy "Akkor öltözzetek át és találkozunk a pályán, 100 méter felmérés következik". Az én kriptonitom mégis minden évben az volt, amikor Fülöp Attila tanár úr - bocsássa meg nekem a beszólásokat, és hogy öt éven keresztül végig csaltam futásban - a sorakozó után kéjes mosollyal felhívta a figyelmünket arra, hogy az órán karhajlítás, közismertebb nevén, halál és rettegés fekvőtámasz felmérés lesz! Mit is mondhatnék? Nem voltam túl erős soha tesiből, ezt több dolognak tudom be:
a) 13 évesen arra ébredtem egyik reggel, hogy a mellkasomon ahol eddig kőhalom volt, most várak állnak, és egyszerűen megfékezhetetlenek.
b) apámat és engem a rokonságon kívül egy egészen komoly és kézzelfogható metafora kötött össze: az akaratom pont olyan vézna lábakon állt, mint ő gyerekkorában.
c) valljuk be, már akkor is kövér - anyám szerint erős csontozatú - voltam. 
Szóval ott állok 2005-ben, a Szentgyörgyi folyosóján és próbálom megúszni azt, hogy nevetségessé tegyem magam mindenki előtt, amikor azt mondja a jó tanár úr, hogy "a mai eredményetek egy dolog, ha ezt év végére sikerül megduplázni, akkor megkapjátok az ötöst". Mondanom sem kell, aznap egyest kaptam, de szerintem azóta is én vagyok az egyetlen, aki az év végén kettő darab fekvővel beíratta magának a kövér ötöst a naplóba.

A tegnapi crossfit edzés előtt ültem a teremben, miközben az öt órás csoport még javában nyomta a gyurmát. Csodálatos, izmos, izzadt férfi testek (és egy wow de jó csaj) játszi könnyedséggel emelgették a 20 kilós tárcsákat meg saját magukat, mintha mindig is ez lett volna a dolguk, és arra gondoltam: Pont ilyen akarok lenni! Kitartó és gyönyörű! Eszméletlenül motiváló látni, hogy ez a test, jó sok odafigyeléssel és edzéssel formázható és alakítható! 
Aztán hatot ütött az óra, és az én csoportom került sorra, ahol mindenkit egyen egyenként gyűlöltem, mert 600 métert legalább úgy futottak le, mintha Usain Bolt edzette volna őket és amúgy meg azzal vicceltek, hogy 30 vagy 40 kilóval emeljenek ki, amíg én a tíz kilós tárcsámmal majdnem összefingtam magam szenvedtem.*
Aztán eszembe jutott ez a tízen éves történet a karhajlításról, meg hogy mindig lehet duplázni:
A mai napon a harmadik edzésemen vagyok túl, ahol kőkeményen dolgozunk és visszük egymást s magunkat is előre! Lehet, sőt valószínű, hogy nem idén fogok indulni egy crossfit bajnokságon**, de ma már 20 kilóval emeltem ki, és edzés után, Buzz meg én, még tíz percet eveztünk, hogy sikerüljön a kitűzött célunk.
És a célokról jut eszembe! A mai napon már 66.000 forint van a tanoda számláján és ez a legkisebb mértékben köszönhető az én zsíromnak! És engedtessék meg, hogy külön köszönetet mondjak Kiss Móninak, a baranyai Sheila Franklinnek (már miután ő is hippi lett a filmben), hogy létezel, vagy és hogy valami érthetetlen oknál fogva kedvelsz és hiszel bennem!

* Valószínűleg ők a legkirályabb arcok széles e világon, és csak féltékenység beszél belőlem... vagy valami ilyesmi.

** SOHA